SZOLGÁLTATÁSOK
RÓLAM

Szüts Huba Ákos fotográfus vagyok

Testben és lélekben ennek szentelem magam! Határozottan élvezem az emberek fényképezését, főleg az esküvő fotózást, családokat illetve egyéni portrékat, de a gasztro és az építészeti fotózás is a szenvedélyem. Emellett az ország egyik legnívósabb Príma illetve Pro Urbe díjas gyerekzenekarának vagyok nagybőgős-basszusgitárosa. A jazz zene szerelmeseként, úgy érzem az improvizáció hasonlóan alkalmazható a fotózásban, egyfajta folyamatos útkeresést nyújt, kreatív gondolatokat, egyedi látásmódot, a tökéletességre való törekvést. Folyamatosan fejlesztem magam, és mindig új szakmai kihívásokat keresek. Meg vagyok győződve arról, hogy a tanulás és a kutatás az ideális talaj a tehetség és az intuíció kicsírázásához.

AJÁNLÁSOK

Az egész fotózás nagyon jó hangulatban telt. Nem is tudom megmondani, hogy pontosan mennyi időt voltam ott. A végeredmény nagyon profi lett.

Dr. Gál Zoltán

Huba személyében egy nagyon rugalmas, kedves és professzionális embert ismerhettünk meg. Remek hangulatot csinált a fotózás alatt, a két éves kislányom is nagyon élvezte. Az elkészült képek láttán pedig semmi kétség nincs bennem, hogy a jövőben is Őt fogjuk felkeresni, ha gyönyörű, profi fotókat szeretnénk készíteni családunk megörökítéséhez.
Szívből ajánlom Mindenkinek!

Bátori Barbara

Rendkívül barátságos, mégis professzionális művész Huba. A fotózás nagyon családias hangulatban telt.
A legnagyobb öröm számomra, hogy az elkészült képek tökéletesen tükrözik azt, amilyenek mi vagyunk. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek!

Takács Lilla

Hubát minden kisgyerkőcös család számára csak ajánlani tudjuk. Sikerült olyan közös nevezőt megtaláljon a gyermekeimmel és velünk is, amely teljes mértékben átjön az elkészült képeken. Nem erőltetettek, igazi pillanat képek egy jó hangulatú családi fotózásról. Mi biztos keressük még a Míves Fotográfiát! 🥰😊

Szőcs Alexandra

Tökéletesen elkapott pillanatokat örökített meg nekünk. Az összes képet legszívesebben plakátra nyomtatnám. Nagyon jó hangulatban telt a fotózás, Huba tehetséges "pillanat festő". Mindenkinek nagyon meleg szívvel ajánlom, aki szeretne egy jó kedvű órácska után gyönyörű fényképeket nézegetni magáról, családjáról. Köszönjük!😊

Jobban Orsolya

Hubát már nagyon régóta ismerem. Kollégák és barátok vagyunk a közös zenekarban. Ha valamire nagyon figyelni kell, s észre kell venni valamiben a szépet, vagy a pillanatot, vagy akár a legapróbb bakit, hibát, akkor tuti, hogy a Hubára figyelek. Ő látja, hallja mindet. Érzéke, füle és szeme van hozzá. S ez tükröződik a képein is!
(Magunk között mondom Huba: zseni vagy!😃)

😊

Siklósi Krisztián

BLOG
Elérhetőség

küldj emailt

hívj fel

kövess engem